Az egész úgy kezdődött, hogy meghívtak a Debreceni Járásbíróság elnökének nevében egy beszélgetésre. Mint megtudtam, az elnök olvasta a Hajdú-bihari Naplóban megjelent interjúmat és szimpatikusnak találta az általam mondottakat. Meghívott tehát egy beszélgetéssel egybekötött körbenézésre és mint kiderült, azt szeretnék kérni tőlem, hogy ötletekkel, tanácsokkal segítsem a Bíróság még jobb működését. :o
Nem tudom, hogy ért-e már valaha ekkora megtiszteltetés, minden eddigi elismerés, díj vagy kihívás után is igencsak megriadtam. Elvégre egészen eddig soha nem is jártam a Bíróság épületén belül, nemhogy kreatív tanácsokkal mertem volna előrukkolni a vezetők számára…
Nade az első látogatás megvolt, az államat folyamatosan kapargatnom kellett a földről, olyan rendesek voltak velem. Nem az állami szférában megszokott unott-rosszkedvű munkatársakkal találkoztam, hanem lelkes, a mindennapi tevékenységüket legjobb tudásuk szerint végző szakemberekkel. Nem az (általam) elvárt magázós-vaskalapos-lenézős-bürokratikus szervezeti struktúrával találtam szemben magamat, hanem egy élő, lélegző közösséggel, melynek tagjai örömmel és tisztelettel beszélgetnek egymással és velem is.
Hihetetlen élmény volt mindezt megélni és közben a minden munkatárs szeretetére és tiszteletére méltán érdemes elnök, Dr. Szurdi Béla szavait hallgatni, ahogyan bemutatott az ott dolgozóknak, vagy éppen az épület rejtett szegletein is végigvezetett.
Node a dolog itt nem állt meg, hiszen mindez a vizsgaidőszakom elején történt és – aki ismer, tudja – számomra ez mindig igen stresszes időszak. Jeleztem, hogy mindenképpen nagyon szeretnék ötletelni, de csak a vizsgaidőszakom végén tartom ezt aktuálisnak. Elnök úr és a kreatív osztály munkatársai is több, mint megértőek voltak, így most, a vizsgaidőszakom végén azt remélem, hogy újra mehetek és hamarosan egy rakásnyi – reméljük, hogy értékes – ötlettel állhatok elő. Az első megszeppenés helyett már az ottani körbenézés alatt hatalmas lelkesedés lett úrrá rajtam, hiszen ilyen direkt lehetőségem és felkérésem még sosem volt arra, hogy segítsek egy egész szervezetnek.
Remélem, hamarosan már arról írhatok, hogy mi lett jobb az ottani körbejárkálásom hatására. És remélem, hogy a későbbiekben is megtalálnak az ilyen kihívások, hiszen a végcélja minden egyes munkámnak az, hogy adhassak valamit. :)
(És igen, ez alapján már sejthetitek is, hogy a vállalkozásaim átalakításának folyamatát (amit idén nyáron akarok megkezdeni) ez a tapasztalat is ihlette… Folyt. köv!)
A bemutatott tehetség a Magyar Templeton Program támogatásában részesül, mely program a Templeton World Charity Foundation, Inc finanszírozásával valósul meg.